Jog-divat avagy: divatjog, mint önálló diszciplina

Ez a rövid tanulmány egy megjelenés előtt álló hosszabb lélegzetű szakmai munka része. Közzétételét azért érzem szükségesnek, mert a téma jól illusztrálja, hogy az uniós csatlakozás óta milyen jelentőségre tett szert az a már eddig is ismert tény, hogy nagy jogágak ismereteinek megszerzése, az ismeretek bővítése mellett mennyire fontos az ügyvédség számára a specializálódás is. Bátorítani szeretném kollégáimat, hogy szakterületük megválasztásánál ne „csak” nagyobb jogágakban gondolkodjanak, hanem kisebb, ám annál inkább összetett jogterületek magas színvonalú művelését tűzzék ki célul, erre utalok tehát a „jog-divat” kifejezéssel tanulmányom címében.

A csatlakozásig – kis túlzással és irónikusan, de azt mondhatjuk, hogy – minden „nemzeti”volt: jogalkotásunk, vagyonszerzésünk, szolgáltatásaink igénybevétele, vállalkozásaink, munkavállalásunk stb. A csatlakozással mindez „szabaddá”, „nem-nemzetivé”, közösségivé vált: bizonyos kereteken belül szabadon árulhatjuk termékeinket, nyujthatjuk szolgáltatásainkat, oda költözhetünk, ahova akarunk (!) stb. Nem is ezzel az unalomig ismert szlogennel kívánok foglalkozni, hanem azzal, hogy az uniós lét – többek között – magával hozta azt a lehetőséget is, hogy szakmai érdeklődésünk egy-egy jogterület határokon átnyúló ismeretanyagának megismerésére irányuljon. Az alábbiakban ismertetésre kerülő jogterületen elindult kutatásaim részét képezik egy olyan szakmai programnak, amely több európai ügyvédi iroda által összegyűjtött tapasztalat és példa segítségével az ezen a jogterületen jelentkező, határokon átnyúló problémákra is orvoslást kíván nyújtani.

Egy UIA szemináriumon ismerkedtem meg olyan angol és francia kollégákkal, akik a designjog területén praktizálnak. Beszélgetésünk közben döbbentem rá, hogy hiszen ezt már évek óta én is csinálom, csak nem nevesítettem! Miért is? Hiszen az én ügyfeleim között is vannak – többek között – iparművészek és köztük divattervezők, stylistok, stb., akik részére nyújtott ügyvédi szolgáltatásaim bizony sajátos jogi-szociológiai-művészeti ismeretanyag alkalmazását igénylik. Miért nevezhető sajátosnak az, hogy egy iparművész megbízásából formatervezési mintaoltalom megadása iránti kérelmet nyújtok be a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz, védjegybejelentést teszek, ha pedig a munkáját valaki lemásolja, akkor bitorlás megállapítása iránt keresetet nyújtok be a bíróságon, vámeljárást netán bűntetőeljárást indítunk jogai védelme érdekében? A sajátosságot azok a meta-jogi aspektusok jelentik, amelyek megerősítettek engem abban a meggyőződésemben, hogy a designjog és azon belül az általam most már mind elméletben, mind gyakorlatban művelt „divatjog” a diszciplinák széles területét felöleli, alkalmazza, mégis önálló jogterületként nevesíthető.

Valójában tehát az iparművészeti termékek, azon belül a jelen tanulmány tárgyát képező divatkreációk jogvédelmének problémaköre nem kizárólag a formatervezési minták védelmére terjedhet ki, hanem hozzáadódik a kommunikációs stratégiára, marketingre és reklámkampányra alapozott áruelosztás, az ehhez nyújtott jogászi segítség, a minden értelemben jó szerződés előkészítése, a modellügynökségek, fotográfusok, stylistok részére tanácsadás, ügynökségi-, licenciaszerződések, franchise-megállapodások elkészítése is. Bár a védelem még ma is a leggyakrabban magával a kreációra vonatkozó védjeggyel egyenlő, azonban a márkavédelem egyre inkább az ahhoz kapcsolódó polgári jogi, vám- illetve bűntetőeljárással, esetenként versenyjogi problémákkal ötvöződik.

Ehhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy a szellemi tulajdon jogvédelme nemzetközi-közösségi jogi kérdéseit tekintve mostanában került napirendre a bűntetőjogi jogérvényesítési irányelv javaslata /COM (2006) 168 final/, tekintettel arra, hogy a nemezeti jogszabályokba átemelt polgári és közigazgatási eljárási intézkedéseket felölelő 2004/48/EK irányelv csak hivatkozik a bűntetőjogi jogkövetkezményekre, mint „megfelelő esetben” alkalmazható jogérvényesítési eszközre. Az új irányelv-tervezet javasolja a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/48/EK irányelv kiegészítését a hamisítás és a kalózkodás elleni küzdelem megerősítésére és fejlesztésére irányuló büntetőjogi rendelkezésekkel.

A demokratizálódásnak, a diverzifikációnak (a gyártási profil bővítése a piaci lehetőségek jobb kihasználása céljából), a határokat – jellegéből adódóan könnyedén – átszelő divat és a divattermékek, kiegészítők vonatkozásában egy előnyös és egy hátrányos következménye lett: a kereskedelem beindulásának jótékony következménye mellett a divattermékek elkerülhetetlenül tárgyává lettek a hamisításnak. Valójában a modern másolási technológiák váltják ki, idézik elő, támogatják a kalózkodást és a hamisítást (mind az irodalmi és művészeti alkotások terén, mind) az iparjogvédelmi alkotások (formatervezési minták) területén. A ruházati anyag-minták és formatervek reprodukciója (utánzása) általában igen könnyű. Számos esetben nem szükséges szakértelem az iparművészeti alkotások (termékek) utánzásához. A hamisítás, kalózkodás igen elterjedt, nemzetközi dimenziókat öltő jelenség az európai közösségen belül, így tehát igencsak jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lehet a jogi válasz arra az ellentmondásra, hogy nemzetközi viszonylatban egyszerre megvédeni, ugyanakkor bátorítani is kell a kreativitást a a divatszektorban.

Megemlítem még, hogy – számomra - külön érdekessége ennek a szakterületnek, hogy a divatjog tárgya kettős védelemben is részesülhet, hiszen a párhuzamos védelem megengedhetőségének általános elvéből következik, hogy egy divatkreáció - mint egyedi, utánozhatatlan iparművészeti alkotás - a jogszabály erejénél fogva szerzői jogi védelmet is kaphat mindamellett, hogy esetleg valamelyik iparjogvédelmi kategóriába is besorolható. Nagyon izgalmas és érdekes részt venni abban a döntési folyamatban, melynek során kikristályosodik, hogy meddig terjed a szerzői jogi védelem és mettől (mitől) igényel a védelem iparjogvédelmi jellegzetessége(ke)t.

A „divatjog”, hasonlóan az utóbbi években a polgári jogból önállósult jogterületekhez, mint pl. sajtójog, környezetvédelmi jog, sportjog, stb. – gyorsan fejlődő különleges szakterület, amely többek között (és nagyon vázlatosan fogalmazva) a szellemi alkotások területére tartozó „vagyontárgyak”: szerzői és formatervezési jogok, védjegyek és használati jogok stb. védelmét, átengedését (licensing), e jogok érvényesítését, szerződések, ügynökségi és franchise-megállapodások előkészítését foglalja magában.

Nagyobb lendületet az ezen a területen dolgozó ügyvédek akkor vehettek, amikor az addig szétforgácsolt, szinte kirakósjátéknak is tekinthető nemzeti jogok mozaikjai helyébe az egységes közösségi jog lépett. Ennek kapcsán vizsgálhatóvá válnak egy elméleti munkában többek között az olyan kérdések, hogy van-e nemzetközi jogi jellege a divatjognak, vagyis elmondható-e, hogy egy divatkreáció nemzeti vagy közösségi jogvédelme függ-e az alkalmazásra kerülő jogrendtől, esetleg hordoz-e egyenlőtlenségeket magában ez a szituáció. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy a közösségi jogvédelem megteremtésén túl szükség van a szellemi tulajdonjogok progresszív standardizálása céljából nemzetközi téren is az együttműködésre.